Fast Lane
 

A Renault óvást nyújtott be a Racing Point ellen

A Renault óvást nyújtott be a Racing Point ellen: Ahogyan azt mindenki tudja, a Racing Point idei versenyautója, az RP20 kísértetiesen hasonlít a Mercedes tavalyi modelljére. A teljesítménybeli változás is szembetűnő, hiszen míg tavaly a középmezőnyben szerepeltek rózsaszínek, addig 2020-ban az eddig látottak alapján a harmadik erővé léptek elő a Mercedes és a Red Bull mögött. A Renault emiatt óvást nyújtott be, a csapatfőnök Cyril Abiteboul pedig így nyilatkozott: „Amióta én csatlakoztam a Formula-1-hez, ez az első alkalom, hogy valaki büszke arra, hogy másolt. Ez nagyjából olyan, mintha valaki meghamisítana egy műalkotást és még örülne is az elvégzett munkával. Megerősítjük, hogy a Renault óvást nyújtott be, hogy tisztázzák a Racing Point RP20 jogszerűségét” – idézi a francia szakembert a Motorsport.com szakoldal. (Fotó: Formula-1 / Twitter)