Moto3

Dashboard – Azért nem semmi a kiscsávó

Pedro Acosta nem csupán magára, de egyúttal a Moto3-as géposztálya is felhívja a figyelmet, mintegy jelezvén, hogy a kategória jelenleg virágkorát éli.
Nem győzzük elégszer kihangsúlyozni, hogy Pedro Acosta mindössze 16 esztendős (május 25-én lesz 17), abszolút újonc a Moto3-as géposztályban, mégis abszolút róla szól minden már most a legkisebbek között, mégpedig olyannyira, hogy a MotoGP menői is érthető módon felkapták a fejüket a fiatal spanyolra. Négy verseny után ellentmondást nem tűrően 95 ponttal a neve mellett vezető a pontversenyt, úgy, hogy a második helyezett Antonelli 44 egységgel rendelkezik és innen természetesen már kizárólag csökkenő sorrendben haladhatunk tovább. Mindez persze leginkább az, amit kívülről látunk, azonban milyen tulajdonságok is teszik őt annyira különlegessé és egyben sikeressé? Csapatfőnöke, Aki Ajo szerint például azon kevés versenyző közé tartozik, akik úgynevezett „old school” mentalitással rendelkeznek (Ajo szerint Gardner és Miller is ilyen) egyszóval az elvégzett kemény munkában és az ehhez szükséges alázatban hisznek. Persze a gondolkodásmód mind semmi, hiszen a mentális felkészültség mellett piszok gyorsnak is kell lenni a motoron.
 
 
A jerezi Moto3-as futam összefoglalója és...

 
Aki esetleg nem látta a jerezi Moto3-as versenyt annak mindenképpen ajánlott visszanézni, már csak Acosta és amiatt is, hogy két szemével láthassa mindenki, hogy olykor mit művel a KTM-mel például az utolsó kanyarban. Jorge Lorenzo egyébként a Vlogjában pont ezt a motorozási stílust emelte ki Acosta kapcsán, vagyis, hogy a fiatal spanyol mennyire keresztbe tudja tenni a versenygépet, holott egy Moto3-as motorról beszélünk. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor bátran állíthatjuk, hogy egyszerűen tökéletes volt, ahogy szintén az utolsó fordulót vette a befutót megelőzően. Ki ne emlékezne Talmácsi Gábor és Lukas Pesek 2007-es fináléjára Jerezben, amikor Talma egy jobb ívvel és kigyorsítással végül megverte a cseh motorost, de említhetnénk a Rossi – Gibernau esetet 2005-ből, amikor az olasz bevetődött a spanyol mellé, illetve ott van még Marquez és Lorenzo esete 2013-ból. Teljesen mindegy, hogy Acosta esetleg felvételről látta-e ezeket a futamokat, vagy egyszerűen csak a verseny során tapasztalta ki, hogy miként tudja a legjobban védeni magát, ha ő fordulhat elsőként az utolsó kanyarra, hiszen a spanyol versenyző nemes egyszerűséggel tökéletesen oldotta meg a helyzetet.
 
 
...az utolsó kanyarban történtek
 
Amit olyan sokan elrontottak/befigyeltek az elmúlt években, vagy évtizedekben Jerezben, azt ő hibátlanul kivitelezte. Kár is tovább gerjeszteni az ömlengést vele kapcsolatban, hiszen a teljesítmény magáért beszél. Boxutcából rajtolva nyerni? Ne vicclejünk már!!! Négy futamon három győzelem és egy második pozíció, ami mindössze öt pontos veszteséget jelent a maximálisan megszerezhető pontokból. Mindezt teszi úgy, hogy agyon is veri a mezőnyt meg nem is. Egyszóval nem rajt-cél győzelmeket produkál, tetemes előnnyel, ami alighanem megölné kissé a feelinget (igaz bizonyára csak idő kérdése, hogy ilyen versenyt is lássunk tőle), hanem a szó jó értelében véve, vérre menő, kizárólag a legkisebb géposztályra jellemző küzdelmekben kerekedik felül. Mintha a teljes kontroll az ő kezében lenne, mindez pedig némi túlzással hiba nélkül. Jerezben a futam végén, azért forró volt a pite egy alkalommal és hajszál választotta el a bukástól, de elnézve a srácot, ebből is bizonyára csak tanult.
Na de mi a helyzet a többiekkel? Ha valakit, akkor Jaume Masiat biztosan „kissé” frusztrálhatja, hogy tejfelesszájú csapattársa mennyivel előrébb jár mint ő…ő, aki az előző három évben kijárta az iskolát a Moto3-ban és idén egyértelműen a vb-címért menne. Jól indított, hiszen a szezonnyitót megnyerte, de azóta nagyon nem akar neki kijönni a lépés. Nála rosszabb passzban talán csak John McPhee lehet, aki talán álmában sem gondolta volna, hogy ennyire pocsékul indul majd a 2021-es szezonja. Négy futam és nulla világbajnoki pont. Ebben vastagon benne van a szerencsétlenség is, hiszen arról nem tehet kiütik, arról viszont már igen, ha utána megy bunyózni és emiatt az boxutcából kell rajtolnia. Ezt követően talán átfutott a gondolataiban, hogy ez a szemtelenül fiatal kissrác (Acosta) hogy tudta így megnyerni a második versenyét. A skót pilóta ráadásul a Moto3 rangidős, szenior, ultratapasztalat, felső korhatárt súroló „egyede”, így már csak emiatt is joggal számíthatnánk arra, hogy a Petronasos technikai háttérrel minden adott számára a vb-címhez.
 
Nem hullik a kezei közé a siker - Csapatfőnöke szerint Acosta egy "old school jómunkásember"
 
A csapat másik motorosa Darryn Bindernek is csak a katari futamokon hozta azt, amit a szezon megelőzően vártunk tőle. Jó persze arról ő sem tehet ha kibombázzák az embert (lásd Jerez), de sajnos ez nem menti meg a világbajnoki pontveszteségtől. Hogyha Acosta nem lenne a mezőnyben akkor a tabella szempontjából egy igen szoros és egyben változatos eredménylistát láthatnánk, de nem így nem. A komolyabb tanulópénz azért persze a fiatal spanyolnak is bizonyára meglesz, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy ő lehet a MotoGP következő szupersztárja. Ezzel kapcsolatban az első nagy kérdés, hogy ez ténylegesen bekövetkezik-e majd, hiszen többször láthattunk már a (MotoGP) történelem során, hogy egyszerűen kipukkad a lufi. Emlékezzünk csak mondjuk Manuel Poggialira, aki megnyerte a 125-ös vb-t, majd következő évben második lett, aztán azonnal újonc szezonjában a 250-ben, majd pedig három és fél szezon után se híre, se hamva. Nyilván most nagyzolva vetítjük a történetet, hiszen 2004-ben címvédőként azért hozott egy győzelmet és két harmadik helyet a 250-ben, azonban év végén kilencedik lett.
 
Most még fogszabályozós tini, aki hengerel a Moto3-ban, de vajon hol teljesedik majd ki a pályafutása pár éven belül? 
 
A másik kérdőjel, hogy amennyiben Acosta befut (azért lássuk be, elnézve őt erre van a nagyobb esély) hol csúcsosodik majd ki a pályafutása. A KTM-nél talán már dörzsölik a tenyerüket, hogy milyen rácot fogtak, azonban mire ő a MotoGP-be jut vajon mit mutatnak majd az osztrákok? Elég lesz-e ahhoz a motorjuk, hogy Acosta velük akarjon szerződni. Ráadásul addig a pillanatig mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ne veszítsék el a spanyolt. Ilyenkor szokta egyébként a Honda kivetni a (pénzes)hálót és szüreteli le az épp legnagyobb tehetséget egy vaskos ajánlattal. Emlékszünk még, hogy a Ducatinál azt mondták le akarták szerződtetni Marquezt, de egyszerűen képtelenek voltak meccselni a HRC ajánlatát? Innentől pedig kizárólag a versenyzőn (menedzseren is) múlik, hogy milyen szempontok lehetnek még a döntőek egy kisebb ajánlat elfogadásának javára.


Hozzászólások