Superbike

Elmosta az eső a jerezi teszt első napját

Egyetlen versenyző kivételével – az is a Supersportból – senki sem gurult pályára a Superbike jerezi tesztjének első napján, hiszen a mostoha időjárási körülmények között csak egy Supersport versenyző körözött.
A Superbike idei első tesztjén egyedül a Supersportban újonc Leonardo Taccini (ORELAC Racing VerdNatura) tett meg néhány kört Jerezben, miután az esős időjárási körülményekből adódóan a többi résztvevő pilóta inkább a boxban maradás mellett döntött. Taccini egyébként újoncnak számít a Supersport világbajnokságon, így nem csoda, ha ő minden körülmények között hasznosnak találja a motoron töltött időt, hiszen 2020-ban a Moto3 Junior VB-n versenyzett a Leopard Junior Teamben, a VB-re fellépő Xavier Artigas csapattársaként - ám vele ellentétben szerény eredménnyel zárta a szezont: három pontot szerezve a bajnokság 30. helyén végzett. Előtte három évig az Olasz Moto3-bajnokságban versenyzett, 2019-ben 10. lett az elszámolásnál, két dobogóval és egy leggyorsabb körrel.
A jelenlegi időjárási körülmények szerint elviekben ma már lesz lehetőségük a motorosoknak érdemi munkát végezni, hiszen például ott van Jerezben a teljes gyári Kawasaki, Honda és Ducati alakulat is. Superbike-os debütálására készül a MotoGP-ből érkezett Esteve Rabat is, valamint a gyári Ducati alakulattól a Team GOELEVEN-hez igazolni kényszerülő Chaz Davies is. A Superbike jerezi tesztjének pikantériája, hogy jelen van a MotoGP Honda alakulatának tesztcsapata is Stefan Bradl-lel, aki a 2021-es motort próbálja majd ki. Igaz, hogy a fejlesztések befagyasztása végett motorblokot tekintve nincsk különbség a tavalyi géphez képest, azonban a HRC más területeken bizonyára igyekezett fejleszteni a motoron.

Fotó: World Superbike Media


Hozzászólások