E-sport MotoGP

Lorenzo: „Veni, vidi, vici!”

A spanyol világbajnok „Jött, látott és győzött”. Az első virtuális szereplése alkalmával azonnal sikerült nyernie Lorenzónak.
Jorge Lorenzo boldogan nyilatkozott az első virtuális szereplése után, hiszen első nekifutásra sikerült megnyernie a virtuális Brit Nagydíjat. Lorenzo elmondta, hogy a sikerének egyik kulcsa az lehet, hogy míg a többiek sokat foglalkoznak a beszélgetéssel, ő végig koncentrált marad a verseny közben. Lorenzo szavait a Crash.Net idézi:

„Ha valamit csinálok, akkor 100 százalékot beleadok, és ha bármilyen játékot játszom a barátaimmal, akkor is mindig nyerni akarok. Ha teljesen fókuszált vagyok, akkor odafigyelek, és nem beszélek. Nem tudok úgy csinálni, mint a többiek, akik egyszerre játszanak és beszélnek egymással. Erre képtelen vagyok.”

Lorenzo beszélt még arról, hogy sokkal nehezebb lett volna megnyernie a versenyt, ha Fabio Quartararo nem hibázik ilyen sokat, hiszen neki volt a versenyen a legjobb a tempója, és kicsit aggódott, miután Takaaki Nakagami kilökte őt a verseny elején: „Nakagami most a virtuális Lorenzo volt, a 2019-es Katalán Nagydíjról” – viccesen utalt akkori saját hibájára a spanyol. „A harmadik kanyarba őrült módjára érkezett meg. Kilökött a pályáról és elestem. De a probléma csak az volt, hogy Quartararo kezdett ellépni az élen, mert gyorsabb volt nálam. Ezért nehéz volt türelmesnek maradni, visszaszerezni a pozíciómat, és nem engedni Quartararónak, hogy meglógjon.”

Lorenzo aztán Tito Rabattal kellett, hogy harcoljon a győzelemért, miután a francia versenyző sokat hibázott, és elmondása szerint ez nem volt könnyű feladat: „Gyors voltam és kiegyensúlyozott, de túlmelegítettem a hátsó gumikat, ezért nem volt könnyű elkapni Titót. Ő megpróbált megzavarni engem azzal, hogy kérdezett pár dolgot, de nem sikerült neki, mert teljesen koncentrált voltam.”

„És ahogy a Római császárok mondanák, Veni, vidi, vici! Jöttem, megszereztem a pole-pozíciót, és megnyertem a futamot. Remek szórakozás volt, és örülök a győzelemnek. Szerencsém van, hogy Fabio sokat hibázott. Nagyon nehéz lett volna megelőzni őt. De a győzelemhez be kell fejezni a versenyt, ami nekem sikerült is, annak ellenére, hogy elestem az első körben.”

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások